2012. február 10., péntek

Karamellás-mogyorós-csokis süti

Ennek a sütinek a neve lehetne inkább "kényszer-süti".. Ugyanis igen erős késztetést éreztem, hogy készítsek valami lélekmelengető, gyógyító édességet (betegszabi..), de a boltig lemenni semmi erőm nem lett volna, így abból gondolkodtam, ami itthon volt.

A tésztája olyan, mint egy gyenge brownie. Negyed tábla ét és tejcsoki van benne (fele reszelve, fele olvasztva), 1 kis bögre olvasztott vaj, 2 bögre liszt, fél bögre cukrozatlan kakaópor, negyed csomag sütőpor, 1 tojás és 1 bögre cukor. A folyékony és a szilárd összetevőket összekeverem külön, majd egyben. 

180 fokon sütöm 15 percig (mivel ez kicsi mennyiség) sütőpapírral kibélelt tepsiben. 

Miközben hűl, elkészítem a mogyorós-karamellát.

Ehhez egy nagy evőkanál vajon karamellizálok 1 bögre kristálycukrot, és ha már aranybarnán bugyog, beleöntök kb 1 deci tejszínt (ez igen nagy hanggal jár, ugye a hideg folyadék hatására először bekeményedik a karamell, de lassan egyneművé válik). Sűrű kevergetéssel besűrítem, ha nem elég sűrű, beleteszek 1-2 evőkanál tejport (pl. Complettát) és hozzáteszem a durvára vágott erdei mogyorót (még finomabb, ha száraz serpenyőben átpirítjuk előbb, -jobban kijönnek az ízei).
Kicsit hagyom, hogy átjárják egymást az ízek, aztán hagyom hűlni.

Ha már alig langyos, de még jól kanalazható, rásimítgatom a kihűlt tésztára. 
Ha kihűlt az egész, befedhetjük ét és tejcsoki keverékéből készített mázzal.



Kép nincs, mert a mogyorós-karamellás cucc inkább egy sűrűbb bablevesre hasonlít, így ez marad a fantáziátokra bízva.. :)

2012. február 9., csütörtök

Garnélás-petrezselymes spagetti

Vannak alapanyagok, ízek, amik kiáltanak egymásért.
Nekem ilyen a fokhagyma, petrezselyem és vaj. És hozzájuk társulva persze az örök favorit, a garnélarákocska.

Semmi kétség, ez az egyik kedvenc gyors vacsorám. Ráadásul extra könnyű elkészíteni, és a hiedelemmel ellentétben egyáltalán nem borsos árú.

Garnélát az IKEAban szeretek venni, valahogy nagyobb bizalmam van a svédekhez, mint más szupermarketekhez, ha tengeri herkentyűkről van szó. Egy zacskó legutóbb 999.- forint volt, és ez 2 alkalommal elegendő egy 2 személyes vacsorákhoz (bár én önző módon magamnak szoktam főzni, fiúbulis estéken..:D).

A spagettit a csomagolás előírása szerint megfőzöm sós-olajos lobogó vízben, amíg al dentére fő, pont elkészül a rák is.

Ehhez vajon megpárolok 3-4 gerezd összezúzott fokhagymát, ha már illatozik, rádobom a garnélát (lehet fagyott is, olyan picikék, hogy pár másodperc alatt felengednek a hagymás gőzben), ha már láthatólag átfőtt az ízzel a rák, felöntöm zsírosabb főzőtejszínnel, nyomok bele még egy gerezd fokhagymát és addig kevergetem, míg picit besűrűsödik.
Tálalás előtt beledarabolok 1 csokor (!!) petrezselymet és beleforgatom a roppanós tésztát.

Nehogy trappista sajtot rakjunk rá..!! Inkább semmit, vagy friss parmezánt.

Próbáljátok ki, de tényleg.. Tökéletes könnyű vacsora.

(A képen tagliatelléből készült, azzal talán még finomabb..)


Mézes-ropogós csirkeszárnyak

Gyors, könnyű és "hóvégi" (olcsó) vacsora, szintén a Nikon-tartalékból.:)

Fejenként 3-4 csirkeszárnyat számoljunk.

A pác (ami maga a szósz is) roppant egyszerű, 2-3 evőkanál mézet, 3-4 evőkanál olajat, 1 teáskanál Erős Pistát és 1 gerezd összezúzott fokhagymát összekeverünk, teszünk bele 1 teáskanál sót és frissen őrölt borsot.
Ebbe a keverékbe forgatjuk a szárnyakat, és ha van rá lehetőségünk, hagyjuk állni minimum 3-4 órát. (Ha reggel megcsináljuk, este már lehet is sütni.)

Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatom, zsiradék nem kell alá, mert a pác/szószban egyébként is van olaj.
180 fokon 30 percet sütjük, esetleg a végén a grillt is rákapcsolhatjuk, hogy szépen megpiruljon.


"Nikon" Pizza

Miután totálisan elegem lett belőle, hogy a telefonom fényképezője önhatalmúlag zoomol, élesít, vakuzik és fókuszál (mindig akkor, amikor nem kéne), így visszatértem jó öreg Nikon kompakt gépemhez, amin sorakozott jó pár étel-kép.

Íme egy pár ezekből.

MAGYAROS, BACONOS-LILAHAGYMÁS, MINDENES PIZZA

Mindig is sokat sütöttem pogácsát, kelt tésztákat, de valahogy az utóbbi időben kb. heti szinten rendszeressé vált, hogy készítettem valami ilyesmit.
A pizza tésztáját abszolút nem bonyolítom túl, kb 1 deci langyos tejben elkevergetek 1 teáskanál cukrot, belemorzsolok kb 25 dkg élesztőt, és hagyom, hogy felfusson.
Ha felfutott, belekeverek 40 dkg finomlisztet (vagy teljes kiőrlésűt), 1 teáskanál sót, 2 evőkanál olajat.
Ezt jól összegyúrom, megkenegetem olajjal (hogy ne száradjon ki), és lefedve meleg helyen kelesztem minimum fél órát.
A fél óra elteltével kettéválasztom a tésztát, lisztezett lapon vékonyra (kb 0,5-1 cm) nyújtom és sütőpapírral bélelt tepsibe teszem.

Innentől mindenkinek a fantáziájára van bízva, hogy mit tesz rá, én legutóbb, mivel Fradi-Újpest meccs előtti ebéd volt (tehát többségben voltak a fiúk), igyekeztem minél izmosabban megpakolni.

A magyarosra paradicsomos alapszószt kentem (sűrített paradicsom, kicsi apróra vágott lilahagyma, kicsi erős pista, 1 gerezd fokhagyma), erre kolbászszeleteket, bacont, lilahagymát, paprikát, paradicsomkarikákat rendezgettem, és természetesen jóó sok sajtot.

A baconos-lilahagymás kicsit töki pompos-szerű lett, fokhagymás-tejfölt kentem rá, erre bacont és lilahagymát raktam + sajtot.

Ezen kívül szoktam még sonkás-ananászos kukoricásat és gombás-szalámisat (mindkettő paradicsomos alapon).
Egyébként szerintem a pizza azon kevés ételek közé tartozik, amihez kifejezetten jobb/finomabb a konzerv gomba. Sajtból pedig tökéletes a kicsit műanyagra hajazó küllemű "pizza feltét sajt".

180 fokon 30 perc alatt ropogósra sül. Próbáljátok ki! :)



2012. február 6., hétfő

Hétfői süti

(Erdei) gyümölcsös sütemény

Nekem személy szerint semmi bajom a hétfőkkel, bár néha figyelmeztetnem kell magam, hogy lendülettel vágjak neki a hétnek és ne nyavalygással.
Erre a hétvégére semmi panaszom nem lehet, rohanósan, de nagyon jól telt, meglepi-szülinappal, Jelen Bisztróval, Ócsával, régi kedves ismerősökkel, Gossip Girl 100. epizóddal, relatíve sok alvással..
Úgyhogy most annyira nem igazolt a hétfői tuning, de egy kis süti sosem árt, -főleg ha kint csattognak a mínuszok.:)


Ennek a sütinek az alaptésztája az egyik kedvencem. Igazából semmi extra, annyi, hogy a piskótatésztába (ami jelen esetben 3 tojásból, 5 evőkanál kukorica-rizsliszt keverékből, 5 evőkanál cukorból, 3 evőkanál olvasztott szobameleg vajból és fél csomag sütőporból áll) belekeverek még kb 175 ml keményre vert habtejszínt.
(Ez majdnem egy egész kis doboz tartós tejszín, de nem teszem bele az egészet, mert a csokimázhoz is kell egy pici.)

A masszát sütőpapírral kibélelt kisebb tepsibe öntöm, rárakosgatom az erdei gyümölcs mixet (málna, áfonya, ribizli, szeder, meggy) és 180 °-ra előmelegített sütőbőben sütöm kb 30 percig.
Eleinte felemelkedik, mint a piskóta, de aztán összeesik és beszippantja a gyümölcsöket; hiába na, ez pite lesz. :)

Ahogy kiveszem a sütőből, reszelek rá kb 5 dkg étcsokit, erre rákenem a maradék tejszínhabot, ebből a forróság hatására kis kenegetéssel finom csokiborítást kap. :)



2012. február 2., csütörtök

Pirítós

Tegnap végre sikerült találkozni a Lányokkal, ráadásul egy (számunkra) új helyen, a Pirítósban.

Rengeteg sörkülönlegesség van, a Másfél Rosé szuper, ahogy a kolbászkrémes és a padlizsánkrémes tapasuk is.

/Az est fénypontja (a Rosén túl) a Hairclubos időpont-foglalásunk volt, úgyhogy február 13.-tól új haj-új élet. :/



(A hely amúgy baromi zsúfolt, mi csak véletlenül kaptunk asztalt, -mert hogy foglalni elfelejtettünk persze, így a jövőre nézve ez nem árt.)







2012. február 1., szerda

Sütőtök-krémleves

Drága életművész G. mamámtól kaptam még novemberben 2 óriási sütőtököt.
Én teljes szívemből odavagyok a sült tökért, de sem besárgulni, sem kiszeretni nem szeretnék belőle a túladagolás miatt, úgyhogy próbáltam változatosan felhasználni...


Ehhez a leveshez a szokásostól eltérően nem sütöttem meg előre a sárgaságot, hanem 1,5-2 centis kockákra vágtam (kb fél kilós darabot) és lilahagymán pároltam.


Mikor megpuhult és átsült egy picit, felöntöttem kb 3 deci tejszínnel, reszeltem bele kb 15 dkg sajtot, tettem bele 2 evőkanál kukoricalisztet és összerottyantottam.

Mikor összeforrt, belenyomtam 1 gerezd fokhagymát, tettem rá tejfölt, vágtam rá petrezselymet, és szórtam rá pirított bacont (ezt vegetáriánusok elhagyhatják -Évi!;) ).

Gluténmentes, ó jee! :)

Ingyenes kiadvány-szerkesztő program

Az Esküvő előtt tökjó ötleteket és inspirációt kaptam a Picnic oldalról, ami a Google szerkesztőfelülete, van külön wedding-rész, lehet szerkesztgetni meghívótól kezdve ültető-kártyáig mindent.
Áprilisban bezár az oldal, de addig minden funkciója ingyenes, úgyhogy hajrá!


http://www.picnik.com






(Plusz egy ötlet; ahogyan végül mi készítettük az ültetőkártyákat:

Anyagában (kutyás) mintás, púderszínű dekorkarton volt az alap (mint a meghívóé), ebből lettek a kis felállítható "sátrak", a hátuljára rányomtatva a köszönet-szövegünk, a neveket pedig mintás transzparens-papírra nyomtattuk, amit aztán 3D ragasztópapírral rögzítettünk az alap elejére (így kiemelkedett egy picit térben).)


Házi csirkemáj-pástétom 1 óra alatt

Tuti, hogy vitamin-hiányom van..eszméletlenül kívánom a májat napok óta (nem, nem vagyok kívánós!:))
Mivel hajdenagyonszeretem a libamájat, de hajdenagyon nem kapok fizetést most, így az eltervezett pástétomot csirkemájból készítettem el.

Ehhez a következőket kevertem (és pépesítettem) össze az aprítógéppel:
30 dkg megtisztított csirkemáj, 20 dkg darált (sertés vagy marha) hús, 1 fej lilahagyma, 1 gerezd fokhagyma, 4-5 szelet kukoricás abonett, 1 csokor petrezselyem, fél alma, 4-5 evőkanál tejszín.

Ezt beleöntöttem egy hideg vízzel kiöblített hosszúkás jénaiba (amit ezúton is köszííí Zg-nek!<3) és sütöttem kb 45-50 percig.

Hűtőben eláll 1 hetet is, eszméletlen finom, -főleg hidegen, pirítóssal, magában, almával, mindenhogy..:)

***
Ha mindezt úgy készítjük el, hogy előbb megsütjük a májat, majd azt pépesítjük az abonett kivételével minden többi hozzávalóval, akkor pedig kész is a hiperszuper reform-májkrém.. ;)


Of course, gluténmentes! :)

Pavlova torta recept


Hogy ne egy 13 éves lány virtuális naplójának tűnjön ez az egész, egy recept a közelmúltból. (Ami bár nehéznek tűnik, de kb. tényleg egy 13 éves is tökéletesre tudná kivitelezni. :))

A sütemény a nevét a fiatalon meghalt orosz balerina, Anna Pavlova után kapta. Az elkészítése során egy probléma lehet, mégpedig a sütési hőfok. Nem is sütni, inkább kiszárítani kell, úgyhogy én kb 35-40 percet szoktam 150 fokra előmelegített sütőben melengetni.

A "tésztához" 3 tojásfehérjét keménnyé verek, hozzáadok szép lassan kb 20 dkg porcukrot, 2 evőkanál kukoricalisztet (ez lehet sima liszt is) és egy evőkanál ecetet (ettől lesz jó fényes).
Ehhez, ha épp csokishoz van kedvem, hozzáadok 2 evőkanál cukrozatlan kakaóport + 6-7 kocka étcsokit, és néha reszelt narancshéjat (főleg Karácsony előtt..:)).
Egy tepsibe sütőpapírt rakok és kb kör-alakúra ráhalmozom a krémet. Ezt betolom a sütőbe a fent részletezett hőfokon, és mialatt sül, felverem a habtejszínt (mehet bele 1 kis csomag habfixáló is).

Ha már szépen megemelkedett a fehérjés tészta, lekapcsolom a sütőt és kitámasztom az ajtaját egy fakanál nyelével például. Így szép lassan hűl ki és nem esik össze.

Ha kihűlt, rápakolom a felvert tejszínhabot, rá pedig idénygyümölcsöt, vagy rumos meggyet, esetleg rumos narancsot teszek.

Gluténérzékenyek is fogyaszthatják! ;)

P.S.: Ha sok időnk van, a megmaradt tojássárgájából főzhetünk krémet a tejszínhab helyett. (5 deci tej, 2 csomag vaníliás pudingpor, cukor, 3 tojássárgája jól elkeverve.)